Véget ért a szorgalmi időszak. Már egy ideje. Bocsáttassék meg nekem, hogy eddig váratott magára a számvetés, de beletelt némi időbe, amíg felfogtam, ami az utolsó napokban történt.
Egy hatalmas vallomással tartozom magamnak és mindenkinek.
Mái napig nem értem, ki és milyen megfontolásból hívta életre az egyetemi szénszünet intézményét, és mérhetetlenül ostoba elgondolásnak tartom, hogy a modern, számítógéppel vezérelt fűtési rendszerű épületekben is 24-25 fokot tartanak (ami nekem, mint hidegkedvelő, nem éppen napfényes-pálmafás típusnak - aki egy kanál vízben meg tudná fojtani az összes időjósleányzót a tévében, aki azt meri mondani a 30 fok feletti hőmérsékletre, hogy "szép idő", mert nem, az nekem nem szép, hanem kínkeserves kénköves pokol - egésznapos diszkomfort érzést eredményez), hogy aztán az egészet leállítsák 2 hétre, aztán meg szépen felfűtsék megint arra a jó kis 24 fokra.
Sőt, meggyőződésem, hogy ha az egész fűtési szezonban 19 vagy 20 fok lenne beállítva, még olcsóbban is jönnénk ki, csak éppen nincs a gazdasági főosztályon senki, aki ezt kiszámolja, és ne-adj-isten a két számot kivonva egymásból eldöntené, hogy melyik verzió az olcsóbb. Nem, ehelyett inkább fűtünk mint az állat, aztán 2 hétig nem, aztán meg megint fűtünk mint az állat. Ja, és közben erre hivatkozva rendelkeznek önkényesen az oktató és egyéb személyzet szabadságával, mert ekkor nem szabad dolgozni, a szabadságot ki kell venni. Roppantul demokratikus. Azonban még így is az a véleményem, hogy a legjobban a hallgatókkal tolnak ki.
Miért nem haladhat előre a tanulmányaival, aki szeretne két ünnep között vizsgázni? Vagy aki az újév utáni hétben szeretne vizsgázni? Csak. Mert nem lehet. Mert szénszünet. Miért tolódik ki a nyári vizsgaidőszak július közepéig? Csak. Mert szénszünet. És hogy ne csak általánosságokat puffogtassak, hanem felhozzak egy személyes tapasztalatot is: miért van az, hogy a szénszünet határainak szerencsétlen meghúzása miatt a hétvégékre beütemezett levelezős ZH-kat végül be kell sűríteni egy január közepi hétvégére (mert ugye a Karácsony és Újév környéki hétvégéken nem lehet, mert csak)? Azért még nem is morzsolnék el könnycseppeket a bal szemem sarkában, hogy a drága levelezősnek rögtön másnap kell jönni javítani, ha egyik nap megbukna, az viszont már problémás, hogy önhibáján kívül január közepén juthat el az aláírás megszerzéséig, és utána még vizsgázzon is le. Ez pedig nyűg, oktatónak és hallgatónak is. Szerintem.
Egy szó, mint száz, a fentebbiekből kiderülhetett, hogy nem kedvelem a szénszünetet, és a kitalálóit sem, messzemenően elhibázott koncepciónak tartom, aki pedig azt mondja, hogy "nincs más út a megtakarításra", szerintem helyből leszalad a demagógia skáláról. Ennek ellenére viszont álljon itt a vallomás, amit az elején beígértem.
[hatásszünet]
A helyzet az, hogy be kell látnom, a szénszünetnek lehetnek aprócska áldásos hatásai is. Ugyanis izolál a karácsonyi lázban újult erővel tomboló irreális hallgatói kérésektől. Azért nem teljesen, de valljuk be, emaileket sokkal könnyebb kezelni, mint a személyes kontaktust, amikor olyan emberrel állunk szemben, aki mentes minden racionális önkritikától.
Történt ugyanis, hogy jött a hallgató, és az utolsó szorgalmi hét hétfőjén gyönyörűszépen megírta a ZH-ját. Mit ad isten, a 10 pontból 6-tól számított sikeresnek a dolgozat, és neki csak 5 pontos lett. Ezen a ponton kaptam egy emailt, amiben szó szerint közölte velem, hogy "térden állva könyörög", de bármilyen valós indok nélkül, csak erre alapozva kérte, hogy legyen már 6 pontos. Hát nem lett.
Így hát pénteken, megint csak gyönyörűszépen eljött a pótZH-ra, melyen sikerült alulmúlnia magát, és összekaparni 3,5 pontot. Annyira nem voltam naiv, hogy azt higgyem, ezt annyiban fogja hagyni, és milyen igazam lett, ugyanis a következő ZH-zó csoportba berontott követelni a magyarázatot az eredményére, de ami innentől kezdve történt, az minden várakozásomat felülmúlta.
Végigvettük a hibáit, a feladatokat, meg ugye a hideg tényeket, hogy kész, vége, ennyi volt. Akkor kaptam egy jó nagy lesújtó pillantást és szó nélkül kiment. Kellett nekem fellélegezni, öt perc múlva ismét megjelent, és minden minimális illemet nélkülözve sikerült annyit kipréselni a száján, hogy adjam oda neki a B csoportot. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy megesett rajta a szívem, egyszerűen csak nem akartam elkezdeni a szélmalomharcot, szóval elkezdhette megírni a második pótZHját.
2,5 pont. Ezen a ponton sikerült elbocsátani, másik kitartó harcostársával együtt, aki úgy érvelt ugyancsak 5 pontos dolgozata feljavítása mellett, hogy "De nekem ez az aláírás annyira kell, hogy... hogy... ieüüüüü", vadul mutogatva az eredménytáblára.
Én hülye, azt hittem, itt már tényleg vége a dalnak. Megvolt még az ovis szintű sértődött kivonulás és visszatérés is. De nem! A történet vége, hogy december 23-án kaptam egy emailt, gondolom azért, hogy tegyem be a fa alá... a sanyarú sorsának szívfacsaró ecsetelésére most nem térnék ki, a végkifejlet a lényeg. A levél utolsó mondatai között elhangzik, hogy "tudom, hogy azok közül, akik megbuktak, csak engem érdekelt", ami önmagában is mérhetetlen arroganciára utal, de rögtön jön is a kegyelemdöfés: "olyan, mintha a bátyám lenne, maga tud segíteni".
Most őszintén gyerekek, mi ez, Lelki Terror Tökfejeknek, bevezető kurzus? Érzelmi Zsarolás for Dummies? Szóval, összegezve, ez az a szint, amit élő szóban már valószínűleg nehezen viseltem volna. Így viszont ezt egyszerűen csak nem méltattam válaszra. Köszönöm, szénszünet, végre volt valami hasznod is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése